Gyermeknap a felső tagozaton
Jókedvűen telt a felsősöknek a tanév utolsó hetének keddje. Tanítás helyett a szórakozásé és a játéké volt a főszerep.
Az 5.a és 5.b osztályos lányok színvonalas tánca nyitotta a programok sorát. Majd - legalábbis egy bemutató erejéig - a madarak vették át az uralmat az udvaron. A családsegítők minden osztályban csapatépítő játékkal gondoskodtak a jó hangulatról.
Folytatásért kattints!
Az 5. és 6. évfolyamosok pontgyűjtő játékban bizonyíthatták rátermettségüket: csavartorony készítésében, tésztafűzésben, dominóépítésben… Jutalmul zsákbamacskát húzhattak, és a jégkrém sem maradt el. Igazgató úr délelőtt többször is „eltűnt” a szabadulószobában, szerencsére életrevaló diákjaink mindig kimentették őt. (Reméljük, hogy a gyerekek által elfogyasztott „tudás-szörp” is hatni fog.)
A 7. és 8. évfolyamosok „vitézlő oskolában” jártak, mutatták meg ügyességüket, erejüket. Aztán a nyakukba vették a várost, Nagykanizsa rejtélyeit kutatták, rejtvényt fejtettek. A nevezetességek mellett egy fagyizóhoz is sikerült odatalálniuk! És - hogy a rejtélyek folytatódjanak - a séta teljesítéséért, no meg unaloműzőként, egy-egy ördöglakattal gazdagodtak.
A többit meséljék el a fotók!