XIII. Nyári kerékpáros tábor

XIII. Nyári kerékpáros tábor

Akinek problémát okoznak a közvélekedésben rossz ómennek tartott számok, az bizonyára kétszer is meggondolta, hogy jelentkezzen-e a Rozgonyi iskola nyári kerékpáros turisztikai táborába. Idén ugyanis a 13. ilyen programot bonyolította le az intézmény júliusban. Nem volt bombabiztos, hogy a táborok 2009 óta íródó történelmében már ez évben eljutunk eddig a bűvös számig, hiszen a tavaly kora tavasszal kezdődő koronavírusjárvány könnyen keresztülhúzhatta volna a szervezők számítását. Szerencsére azonban mind 2020-ban, mind a múlt hónapban siker koronázta erőfeszítéseinket, s a mellénk álló szerencse okán is problémamentesen tölthettünk el öt felejthetetlen napot Szécsiszigeten. S aki a tizenhármas szám miatt esetleg aggódott volna, annak minden ilyen irányú félelme elpárolgott július 16-ára, a hazautazás napjára. Addig azonban történt egy s más.

A négykörös, a gyerekeknek ötödiktől nyolcadikig mindig más helyszínt kínáló sorozat idei központja a Lenti közelében fekvő kisközség volt. Az elmúlt alkalmakkor a Vízimalom Múzeum szolgált szálláshelyül, de egy az üzemeltetők számára kedvező pályázati lehetőség miatt a vendéglátás mára megszűnt. Pedig nem mindennapi élmény volt egy ilyen, múzeumként funkcionáló épületben eltölteni egy hetet… A helyi önkormányzat által üzemeltetett Andrássy–Szapáry-kastély szerencsére megoldást jelentett az így keletkezett problémára, s a helyiek vendégszeretetével megtámogatva pillanatok alatt eloszlott a táborvezetés (Jaskó Veronika, Böröcz Zsolt, Jeszenői Csaba) minden irányú aggodalma a szálláshelyet illetően.

Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a tervezett programot maradéktalanul meg tudja-e valósítani a három pedagógus által gardírozott 22 fős diákcsapat. Az időjárás ismét kegyeibe fogadott minket, immár a harmadik egymást követő táborban nem kellett eső miatti programmódosításon törni a fejünket. Bejárhattuk tehát a kalkulált, végül 193 kilométernél megállapodó távot, aminek során Nyugat-Zala, s az egykori még nyugatabbi, most a határ túloldalán fekvő megyerész csodáival ismerkedhettünk meg. A mintegy 25 települést s az igazán lenyűgöző tájat bejárva a gyerekek is rádöbbenhettek, hogy közvetlen környezetünk is megannyi nagyszerű látnivalót és élményt kínál a vállalkozókedvű turistáknak. Az persze nem állítható, hogy a tájegység kerékpáros szempontból minden szegmensében erőfeszítésmentes barangolást tesz lehetővé, de ez is csak segít az önmagunk megismerése felé vezető úton. S bizony, sok tapasztalattal és új tudással gazdagodhattunk.

Az alapvető, bringázással összefüggő KRESZ, műszaki és túrázási tudnivalók mellett számtalan kulturális, történelmi és természettudományi ismeret is bekerült a néha fáradt, de mindig vidám kobakokba. A gyerekek már az utazás előtt, otthon felkészültek, hogy a helyszínen mutathassák be társaiknak egy-egy település vagy tájegység érdekességeit. Így csodálkozott rá mindenki a ma Szlovéniában fekvő Lendva város nagy látványosságaira, a három folyó (Lendva, Kerka, Mura) szépségére, Lentiszombathely, Máhomfa, Kerkateskánd, Lovászi vagy Tornyiszentmiklós olyan megkapó kincseire, amik önmagukban nem biztos, hogy turistacsalogató látványosságok, de egy útra felfűzve elgondolkodtatják a nem csak a szemükkel látó vendégeket, s ezáltal megmelengetik a szíveket. (Bár például a kastélyunk melletti bivalyrezervátummal, az említett malommal vagy a templommal együtt „a mi kis falunk”, azaz Szécsisziget akár önálló célpontja is lehet egy családi kirándulásnak.)

Kaptunk ugyanakkor szakavatott tájékoztatókat is: Szécsiszigeten a templomban Wágner Kati nénitől, a Vétyemi Ősbükkösben az erdészet  munkatársától, s Pákán az Öveges Múzeumban egy konkrét, élményszerű fizikaórán érezhettük magunkat.

Egy ötnapos tábori hét minden élménye felsorolhatatlan és nem bemutatható egy tudósítás keretei között. Ugyanakkor a 13-as számtól immár nem félők csapata könnyű szívvel mond igent a tizennégyesre, arra, hogy 2022-ben az Őrségben kerüljön sor a Rozgonyi tanévének egyik várva-várt programjára, a kerékpáros túratáborra. Arra a táborra, amely egy olyan sorozat része, amiben eddig 112 rozgonyis diák vett részt, s idén két új taggal (Szatmári Mátyás és Szabó Bálint) bővült a mind a négy lehetséges tábort teljesítők egyre népesebb csapata.
Zalai Hírlap cikke a táborról

Kapcsolódó galéria

XIII. Nyári kerékpáros tábor

Pályázatok

Tisztaszoftver
rozgonyisuli.hu
Erzsébettábor
ELTE Partnerintézménye
Határtalanul!
széchenyi2020
Okosan a pénzzel
PTE Partnerintézménye
csodaszarvas program
Tiszta Formák Alapítvány