FEL

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Rozgonyi Úti Általános Iskola

OM-037504, 8800 Nagykanizsa Rozgonyi u. 25. Tel.:+36/30/402-4589

Tanulmányi versenyek 2014/2015

A három levelezős forduló után a Batthyány Gimnáziumban került sor a területi döntőre, ahol a Horváth Máté, Sinkovics Tamás, Magyar Máté összetételű csapatunk 2. helyezést ért el az 5-6. osztályosok mezőnyében, és továbbjutottak az országos döntőre, amelyet Szolnokon rendeznek április 25-én. A trió felkészítője Ácsné Schein Zsuzsanna.

 

 

A fenti címmel hirdetett érdekes, összetett tanulmányi versenyt testvériskolánk, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola. A megmérettetésre 3 ország 6 iskolájának tanulói neveztek. A résztvevőknek kutatniuk kellett saját településük történelmében, majd egy földrajzi vonatkozású témával együtt be kellett mutatniuk kutatásuk eredményét egy Power Pointban elkészített prezentáció formájában. A gyerekek párokban dolgoztak, s bemutatójukat internetes kapcsolat segítségével tárták a zsűri elé. Végeredményben a Varjas Dorina és Kolontári Dávid (7.b, felkészítő: Bartoly Ilona) alkotta páros a legjobb csapatnak járó különdíjat vehette át, amit postán küldtek meg a szervezők. További két páros mutatta be munkáját iskolánkból: az ötödikes Kálovics Adél és Ruschel Petra, valamint a hatodikos Varga Nóra és Farkas Adél.

A Kanizsa TV is beszámolt az eseményről: ITT

Testvériskolánk oldalán megtekinthetők a prezentációk, valamint néhány kép a magyarkanizsai "stúdióból".

38 nyolcadikos diák vett részt Dél-Zala iskoláiból a Cserháti Szakképző Iskola hagyományos, Agycsavaró elnevezésű, a reál tudományokban való jártasságot vizsgáló tanulmányi versenyén. Tanulóink közül Farkas Péter a 4., míg Kozma Boldizsár a 6. helyen végzett, és felvételt nyertek az iskolába a 2015/2016-os tanévre.

A verseny országos döntőjére a budapesti Veres Péter Gimnáziumban került sor. 4. osztályos csapatunk (Barbi és a három testőr: Ágoston Barbara, Bujtor Dániel, Merencsics Martin, Németh Márton) a megyei versenyen elért siker után kitűnően szerepelt az országos döntőn is, a 38 résztvevő közül a 11. helyen végzett. Ez iskolánk eddigi legjobb helyezése ezen a megmérettetésen. A csapat felkészítője Szabóné Burcsi Ágota.

Részletes eredmények ITT.

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny összevont Vas-Zala megyei fordulójának eredményhirdetésére november 20-án, a zalaegerszegi Eötvös iskolában került sor. Két hetedikes csapatunk is érdekelt volt az eseményen, ahová a versenyek 1-6. helyezettjeit hívták be. Végül

3. helyezést ért el a Zöngés négyes: Baranyai Melani, Igazi Dorina, Kovács Regina, Molnár Luca.
Felkészítő: Vargáné Molvarecz Emma.

 5. lett a Szőrpamacs: Kolontári Dávid, Máthé Vanessza, Szieber Laura, Varjas Dorina. Felkészítő: Bartoly Ilona.

További eredmények:

4. osztályosok:

12. Nyelvtan-ászok (Ágoston Barbara, Avas Liliána, Németh Márton, Szabó Inez)

5. osztályosok:

24. Hangocskák (Mátrai Gréta, Sindelberger Laura, Szekeres Jázmin, Szokol Liliána)

30. Eszes Négyes (Horváth Ákos, Kasza Viktória, Kovács Dóra, Németh Dávid)

6. osztályosok:

17. Hat-ás csillagok (Barabás Regina, Buder Berta, Gábor Krisztina, Horváth Anna)

7. osztályosok:

19. Betűkkel suttogók (Németh Ágoston, Sánta Sára, Tomor Máté, Varga Virág)

8. osztályosok:

15. Mondatrészek (Kohári Veronika, Matola Virág, Miháczi Cintia, Szemlics Mercédesz)

Részletes eredmények ITT.