FEL

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Rozgonyi Úti Általános Iskola

OM-037504, 8800 Nagykanizsa Rozgonyi u. 25. Tel.:+36/30/402-4589

1) A felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny városi fordulójának gyermek kategóriájában 2. helyezést ért el csapatunk:

Molnár Luca, Igazi Dorina, Gelencsér Luca, Hegedüs Zsófia, Németh Ágoston

2) Az Országos Elsősegély-ismereti Verseny három internetes fordulójában Németh Ágoston, Molnár Luca és Sánta Sára vettek részt, s a középmezőnyt jelentő 52. helyen zártak.

Mindkét csapat felkészítője Kéryné Grommer Melinda iskolavédőnő volt.

Kanizsa TV

Az elmúlt tanévben kísérleti jelleggel a Batthyány Gimnáziummal közösen rendeztünk várostörténeti háziversenyt. Idén a Város Napja programsorozatának "0. napi" részeként megpróbáltuk városi szintre kiszélesíteni a rendezvényt. Végül 5 iskola 10 csapata jelezte részvételét, s az alábbi eredmények születtek. Minden résztvevő intézménynek köszönjük a megjelenést és a felkészülést, s reméljük, jövőre újra találkozunk – talán más iskolák csapataival is. A verseny zsűrijének feladatát Tarnóczky Attila Podmaniczky-díjas városvédő, valamint Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgató-helyettese látta el.

1. Várostörténészek (Rozgonyi)

60

Kertész Milán, Simon Máté, Szieber Laura, Varjas Dorina
felkészítők: Várhegyiné Laskai Ágnes, Bartoly Ilona

2. Teenagers (Batthyány)

58

Brünner Mátyás, Mikler Barna, Pécsi Gábor, Perger Ákos
felkészítő: Alexa Péter

3. D.E.A. (Batthyány)

57,5

Cziráki Kamilla, Dömötör Zsóka, Felméri Lilla, Kis Rebeka
felkészítő: Alexa Péter

4. Türannoszok (Batthyány)

54,5

 

 

 

 

 

 

 

5. Gólyalábak (Bolyai)

53

6–7. T.J.N.P. (Batthyány)

51,5

6–7. Reformerek (Rozgonyi)

51,5

8. Bimba (Miklósfa)

51

9. Kaánisták (Zrínyi)

48,5

10. Tulipánok (Bolyai)

48

kanizsahir.hu

Kanizsa TV

KÉPEK >>>