FEL

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Rozgonyi Úti Általános Iskola

OM-037504, 8800 Nagykanizsa Rozgonyi u. 25. Tel.:+36/30/402-4589

Varjas Dorina és Szieber Laura beszámolója az útról:

"2015. április 10-én, pénteken a hajnali vonattal indult több mint 30 rozgonyis diák Budapestre.

A majd’ négyórás út hamar eltelt, ki-ki szundikált, beszélgetett. Megérkezésünk után a Déli pályaudvarról a Vérmezőn át vezetett utunk a Budai várba. Séta közben megnéztük többek között a Mátyás-templomot, a Szentháromság-szobrot, Görgey Artúr szobrát; a Halászbástyáról pedig gyönyörködtünk az elénk táruló csodálatos fővárosi panorámában. Az idő gyorsan szaladt, 10 órakor már a Sziklakórházban vártak bennünket. Idegenvezetőnk bemutatta nekünk a létesítményt, jártunk a kórtermekben (itt élethű viaszbábuk repítettek vissza bennünket az időben), az atombunkerben, sőt még a gépészeti berendezéseket is megnézhettük. Otthoni elemózsiánk elfogyasztása után a Hadtörténeti Múzeum állandó kiállításait néztük meg. A nem sokkal egy óra előtt induló vonat vitt minket innen a Csodák Palotájába (Campona), ahol lehetőségünk adódott arra, hogy játszva ismerkedhessünk meg a fizikai jelenségekkel. Itt mindent megfoghattunk, megtapogathattunk, kipróbálhattunk. Megnéztük az Öveges-termi fizika show-t is, ezen túl még 4D-s vetítésben is volt részünk. A fizikai jelenségek és törvényszerűségek tanulmányozásával eltöltött három óra után indultunk haza szülővárosunkba.

Bár estére jólesően elfáradtunk (ezt a vonaton nem mutattuk), bizton kijelenthetjük, hogy tartalmas és élményekben gazdag tavaszi napot töltöttünk együtt."

Az utazást Bartoly Ilona és Balázsné Réti Éva szervezte.