FEL

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Rozgonyi Úti Általános Iskola

OM-037504, 8800 Nagykanizsa Rozgonyi u. 25. Tel.:+36/30/402-4589

Július végén lezajlott a Rozgonyi hagyományos (immár nyolcadik) nyári kerékpáros túratábora. Ezúttal Marcali volt a tábor központja. Az első napon „lábon” tettük meg az utat, a csomagjainkat utánunk szállították. A 2-4. napokon csillagtúraszerűen kerékpároztunk, majd pénteken elbringáztunk Balatonmáriára és felszálltunk egy Kanizsára tartó vonatra. A megtett közel 290 km során meglátogattunk 41 települést, néhányat többször is. A húsz résztvevő tanulónk még itthon kapott egy kis házi feladatot: egy rövid ismertetővel készültek az útba ejtett falvakról, városokról, amit a helyszínen felolvastak egymásnak. A kirándulásunk tehát nem edzőtábor jellegű volt, hanem inkább „kulturisztikai”. Legfőbb látnivalók maga a táj, a települések, amikre amúgy autóból rá sem csodálkozik az utazó, ha egyáltalán látja, hogy hol is jár. Nem is beszélve az olyan Isten háta mögötti helyekről, mint a Libickozma és Mesztegnyő térségében található erdei puszták (képesfával, kisvasúttal), a somogyfajszi honfoglalás kori őskohó múzeum, a kürtöspusztai Árpád-kori templom, a Buzsák melletti Fehér Mária-kápolna, a somogyvámosi pusztatorony vagy a sajnálatosan elhanyagolt fenékpusztai római kori emlékhely, hogy csak az „ahol a madár sem jár” jellegű helyekre fókuszáljunk. Hajóztunk a Balatonon, izgalmas volt a Balatoni bringakörút nyugati, Fonyód és Balatongyörök közé eső részének bejárása, többször a magasból is gyönyörködtünk a panorámában (Marcali-Nagypince, Szent Mihály-domb Györökön, kilátó Somogyváron), s háromszor strandoltunk is (Marcali, Csisztapuszta). Nem utolsó sorban tanultunk közlekedni, tanultunk reggelit és úticsomagot készíteni magunknak, tanultunk rendet rakni a környezetünkben, tanultuk odafigyelve megóvni a természeti környezetet, és a széteső vagy éppen defektes kerékpárok javítása egy kis technika órát is jelentett a 22 szemlélőnek. Az, hogy négy napon is esett az eső, s párszor rendesen el is vert minket, csak növelte a táborozás élvezeti értékét. :) Már alig várjuk 2017 nyarát: irány Szécsisziget és Lendva, Csömödér és a Vétyemi Ősbükkös, Kerkaszentkirály és Bázakerettye.

Kanizsa Hetilap    Kanizsa TV   zaol.hu  

VIDEÓ

KÉPGALÉRIA >>>