FEL

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Rozgonyi Úti Általános Iskola

OM-037504, 8800 Nagykanizsa Rozgonyi u. 25. Tel.:+36/30/402-4589

Szabó Szilárd felkészítő és csapatvezető beszámolója a megyei döntőről:

A városi bajnokság győzteseként vehetett részt iskolánk csapata a megyei döntőn. A tornán két csoportba sorsolták a résztvevőket. A rozgonyis gárda az „A” csoportba került, ellenfelei a zalalövői, letenyei és keszthelyi győztes iskolák együttesei lettek. A „B” jelű csoportban Lenti, Zalakaros, Zalaegerszeg és Zalaszentgrót küzdöttek egymással. A legszorosabb csoportmérkőzés egyből a nyitó összecsapásunk lett. A keszthelyi gárda ellen 2–0-ra sikerült győzni. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiből sajnos a többség kimaradt, így a mérkőzés végig nyílt, izgalmas volt. A másik két ellenfelünk már nem tudott ekkora ellenállást tanúsítani, 5–0 és 6–0 állt az eredményjelzőn a lefújás pillanatában. A döntőben a zalaegerszegi Landorhegyi iskola várt ránk. Ők is veretlenül álltak eddig, nagyon magabiztosan vették az akadályokat. Sajnos a fináléban is kitartott a jó formájuk. Az első néhány percben nem tudtuk megállítani a támadásaikat, így pillanatok alatt 3 gólos előnyre tettek szert. Ezt követően sikerült felvennünk a ritmust, stabilabb lett a védekezés és végre a támadásaink is veszélyesebbé váltak, de így is 5–0-ra nyert az egerszegi csapat. A döntőbeli vereség ellenére büszkén, boldogan vették át a gyerekek az ezüstérmet és már a tavaszi műfüves bajnokságról beszéltek, ahol szeretnének visszavágni a vereségért! megyeiteremfoci

Csapatunk tagjai: Sási Kristóf (kapus, 4.b), Lakos Mihály, Pető Nimród, Szili Bence (mindhárom 4.a), Varga Barnabás, Horváth Bálint (mindkettő 4.b), Varga Patrik, Zöldvári Áron (mindkettő 3.a), Sillinger András (5.a).