FEL

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

Rozgonyi Úti Általános Iskola

OM-037504, 8800 Nagykanizsa Rozgonyi u. 25. Tel.:+36/30/402-4589

Művészeti események 2014/2015

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. "Álomút" című országos gyermekrajz pályázatán a beérkezett 2200 pályamű közül 140-et díjaztak, köztük Bölecz Bence alkotását is. Felkészítője Molnár Gabriella.

A Lentiben élő Takács Zsuzsanna kézműves termékeiből összeállított kiállítás nyílt meg iskolánkban. A gyerekek képi világához közel álló, dekupázs technikával készült használati és dísztárgyak nagy sikert arattak.

Az eseményről a Kanizsa TV is beszámolt. (ITT)

A Zalai Hírlap így tudósított a megnyitóról: CIKK

KÉPEK >>>

A Magyar Kultúra Napja alkalmából reggel rádiós műsor hangzott el Vargáné Molvarecz Emma tanárnő szerkesztésében. Délelőtt részt vettünk az "Együtt Szaval a Nemzet" elnevezésű kezdeményezésben, amikor is a Kárpát-medence 7 országának mintegy hétszáz iskolájában több tízezer diák egyidejűleg mondta el a Himnusz első versszakát és a teljes Szózatot egy internetes kapcsolat segítségével. Az esemény iskolai koordinátora Bartoly Ilona tanárnő volt. A program központi honlapja ITT tekinthető meg.

Rajzpályázatokon számtalan sikert könyvelhetnek el szakköröseink, legutóbb mégis két olyan pályázatra kaphattuk fel a fejünket, amin nem értünk el helyezéseket.

  • 2014 tavaszán küldtünk 8 alkotást a 15. Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajz Pályázatra Japánba. A tájékoztatás szerint a pályázaton 81 ország több mint 21 000 alkotása versengett. Pályázataink tengerében lassan a feledés jótékony homálya kezdte takarni az esetet, mígnem az év elején csomagot kaptunk Tokióból. A vastag borítékban 8 kis csomagocska rejtőzött, amelyek tanítványaink ajándékai voltak a részvételért egy szép asztali naptár és egy köszönő levél formájában. A váratlan ajándéknak a következők örülhettek:

Kiss Dorottya, Tolnai Johanna, Sindelberger Liza, Lehota András, Gyertyánági Gergő, Bécs Fanni, Sindelberger Laura és Mátrai Gréta

  • Alig telt el néhány nap, és Mexikó budapesti nagykövetségéről érkezett küldemény. A 18. "Ez az én Mexikóm" című gyermekrajz pályázaton a "Gyermekek Jogai" témakörben négy tanulónk pályázott, s kapott köszönő oklevelet Isabel Bárbara Téllez Rosete nagykövet asszony aláírásával. Baj Lili Hanna, Bölecz BencePolai Panna Antónia és Füle Tamara alkotásai a nevükre kattintva megtekinthetők.

Advent második hétvégéje után a 4.a osztályosok kedveskedtek műsorral alsós társaiknak. Előadásukban felidézték az ünnepkör népszokásait és meleg karácsonyváró hangulatot teremtettek mindenkinek.

Rendhagyó kiállításmegnyitóra is sor került. A Lentiben élő Lukács Mónika iparművész méhviasz termékeit csodálhattuk meg. Az alkotó sajnos nem tudott jelen lenni a rendezvényen, de bemutatkozó üdvözletét L. Kiss Kármen tanárnő felolvasta az egybegyűlteknek.

A zaol.hu cikke itt olvasható.

A Kanizsa TV beszámolója pedig itt.

KÉPEK >>>

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Deák Ferenc Könyvtára által kiírt "rajZOOlógia" című rajzpályázaton a 3-4. osztályosok kategóriájában a Könyvtárosok Különdíját nyerte el Király Endre. Felkészítő: Molnár Gabriella.